Mítosz

Halál és túlvilági élet a Római Birodalomban

A rómaiak úgy gondolták, hogy élni jó dolog, és ezért, ha lehet, ki is kell használni. Öröm a hosszú és jó élet, amikor megadatik mindenféle földi boldogság, de akkor sincs baj, ha hamarabb jön el a halál. Ez egy furcsa kettősséget alkotott: egyrészt nagyon sokra becsülték az életet, amíg tartott, de amikor eljött a halál ideje, vagy választani kellett, hogy meghaljon-e az ember vagy szégyenben maradjon, akkor inkább a halált választották. Egy olyan szemléletet képzeljünk el, amelyben a halál teljesen egyenrangú az élettel. A halál önmagában nem rossz,

Ariadné fonala

A görög mítosz szerint Athén városát kemény adó sújtja: kilenc évenként hét ifjút és hét szüzet kell Krétára küldenie, ahol a labirintusban biztos halál vár rájuk. Thészeusz, athéni ifjú, önként jelentkezik, hogy átvegye helyüket és szembeszálljon a labirintusban lesben álló szörnnyel, Minótaurosszal. A legmélyebb igazságok a mesék köntösébe bújva ellenállnak a feledésnek, szájról szájra járnak, hisz a mitikus történet mindenkihez szól.

A varázsgyűrű

Platón Az Állam című művében Gügész példáján mutatja be, hogy mi történik, ha egy ember idő előtt jut hatalomhoz. Miből látszik, hogy túl korán tett szert valaki hatalomra? Arról, hogy nem a saját és mások javára használja fel képességét, erejét, amellyel fölénybe került másokkal szemben, hanem csakis a saját érdekeire összpontosít, nem ügyelve arra, hogy ezzel esetleg megsért másokat.